2.

Késő estig vártam Log hívását, de nem jelentkezett. Jobbnak láttam elmenni fürödni, legalább a forró zuhany alatt kitisztul a fejem és ellazíthatom az izmaimat. Épp a relaxálás háromnegyedénél voltam, mikor apám kopogott.
- Tessék? - szóltam ki a zuhanyfüggöny mögül.
- Én vagyok az, bejöhettek? - dörmögte apám.
- Gyere csak!
- Em, pityogott a mobilod, lehet, hogy sms-esed jött. - nyögte ki. - Uhh, hogy kapsz te itt levegőt?
- Egész jó, most mért?
- Jól van, te tudod.. - hagyta rám.
Nem siettem a fürdéssel, jól esett, ahogy a hideg végtagjaim tiltakoznak a forró víz ellen. Úgy voltam vele, hogy Logan úgyse hívott, akkor nem hiszem, hogy most fog. Csak álltam a forró víz alatt és áztam, majd valahogy rávettem magam, hogy kimenjek, mivel én sem kaptam már levegőt a forró gőztől, ami égette a tüdőmet,s légszomjat okozott...
A szobámba érve épp jelezte a telefon, hogy valami érkezett. Az asztalhoz lépve - amin a készülék pihent - megláttam a kivilágosodott képernyőn az üzenet feladóját, aki nem más volt, mint : L- A. Lerman. Felkaptam a telefont, úgy, hogy véletlen lerántottam töltőstül - hosszabítostul a földre. Amennyire akartam sietni, hogy minél korábban megtudja a titkot, amit az sms rejt, annyit sikerült bénáskodnom. Végre sikerült megnyitnom, s az üzenet egyszerű és tömör volt. Így szólt: "Holnap, 3kor a London-i Center előtt. L"
Tehát a London-i Center-be akar menni. A legmozgalmasabb helyre. Nekem mindegy, csak lássam végre. Lefekvés után egy jó ideig forgolódtam az ágyamban, vajon mit fogok mondani holnap? Mi lesz az első reakciója, s az enyém? Hogy fog viselkedni, mit fogunk csinálni, egy szó, mint száz. Több volt a kérdés, mint egy tengerparton a homokszem. A kérdések megválaszolásának közepette magával rántott az álom, s a feneketlen mélységbe zuhantam.
Reggel elég nyűgösen ébredtem, mert az öcsém épp a gyomromba ugrott bele... Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, s az utat rögtön a konyhába vettem, hogy igyak valamit, mert totál ki voltam száradva. Lent a nappaliba apa tevékenykedett valamit, a konyhába viszont anya sürgőt-forgott, s finomabbnál finomabb illatok terjengtek szét az alsó szinten.
- Jó reggelt Álomszuszi! - köszönt rám apu.
- Szia. - nyögtem ki rekedten, hisz a torkom akár egy sivatag..
Majd tovább slattyogtam a konyhába, ahol puszit nyomtam anyám arcára, miközben elvettem egy poharat, amibe rögtön öntöttem is a teát.
- Ahjj, de jó - csuktam be a szemem - amúgy öcsém megint kedvesen ébresztett. - s a kezemet a gyomromra raktam.
- Tegnap kiküldött olyan későn sms-est? - érdeklődött anyám.
- Logan Lerman. - néztem rá nagy szemekkel.
- Tényleg? - letette a fakanalat, s felém fordult.
- Aha, tegnap felhívtam az anyját, aztán sikerült vele is beszélnem, mondta, hogy esetleg összefuthatnánk ma, szóval, ha nem baj ma kimaradok a családi dolgokból.. - fintorogtam.
- Oké, de ne gyere későn..
Letettem a poharat és elindultam a szobámba, ahol várt rám a napi öltözékem kiválasztása. Nem akartam túlzásba vinni, így a szokásos farmer - póló - pulcsi összeállítást választottam. A fürdőszobába érve szörnyülködtem csak el igazán.. Valahogy ott is rendbe szedtem magam, majd az utam az étkezőbe vezetett, ahol az ebéd már tálalva volt. Úgy számoltam, hogy fél óra az út a London-i Center-be, meg kellett még negyed óra, hogy rendbe szedjem magam és valami normális kinézettel állítsak Logan elé... Tehát körülbelül épp hogy befejeztem az ebédet, siettem is a fürdőszobába, nehogy véletlen elkések. A tükör előtt ügyeskedve megcsodáltam, hogy mennyire megnőtt a hajam. Mikor Logan-el utoljára találkoztam - ami a ballagás volt - épp hogy csak a vállamat verte a hajam és a frufrum is épp csak kicsit takarta a bal szemem. Mostanra annyira megnőtt, hogy a vége majdnem elérte a hasamat, s a frufrum leért az államig.. A végeredmény az lett, hogy a frufrumat feltűztem, majd felvettem a sapkám, amit a fejem búbjára biggyesztettem oda. Viszonylag meg voltam elégedve az elém tárulkozó látvánnyal. Sietve kapkodtam össze a szükséges dolgaimat, - mint például telefon, bérlet, pénz - s rohantam is az előszobába. Hihetetlen gyorsasággal bújtam bele ütőt-kopott tornacipőmbe, amit nem voltam hajlandó semmilyen eseményre sem leváltani. Pont akkor alakult ki a tornacipők és a dobókockák iránti fanatizmusom, amikor elkezdtem az utolsó tanévemet a régi suliban.
Úgy kapkodtam a lépteimet, ahogy csak tudtam, a szívem viszont már a torkomban dobogott, mikor még szinte Logan közelében sem voltam.
Eljött az idő, három óra volt, én épp az utolsó lépéseket tettem meg. Pár méterre az ajtótól megláttam. A tekintetünk találkozott, s pár másodperc alatt bepótoltuk azt a másfél évet..
Szeme csak úgy vonzotta az enyémet, mint mágnes a fémet. Elindultam felé, s erre Ő is elindult én felém. Megálltunk egymás előtt.
- Szia, nagy bunkósság lenne, ha azt kérném, hogy siessünk? - mosolygott.
- Attól függ, hova és miért..
- Pont azért kell sietni, hogy ezt megmutassam.. - a mosoly még mindig nem tűnt el az arcáról.
- Oké.. - ráncoltam a homlokom, s zavartan nevettem.
Elindultunk az ajtó felé, csak most figyeltem meg az öltözékét. Edzőcipő, farmer, kabát, pulcsi - aminek a kapucnija Log fején trónolt. Semmit se változott..
- És hogy vagy?
- Kicsit fura ez a helyzet.. rohanni valahova, azt sem tudom miért.. - magyaráztam.
Erre a mondatomra Log vigyorogva nézett rám.
- Most mi van? Te mit gondolnál a helyembe? - kérdeztem.
- Igazából azon nevettek, hogy tényleg egy hülye helyzetbe vagyunk.. biztos tök bolondnak hiszel..
- Kéne?
- Igazából nem tudom, ha odaérünk, akkor megérted, utána tied a döntés.. - adta a választ.
Majd némán mentünk tovább egymást mellett, egy szó sem esett, hisz Logan szinte semmit se mondott, nem hogy telefonba, sehogy se. A központ legfelső szintén volt a mozi meg a tetőkert. Mi - vagyis inkább Logan, én csak némán követtem - a mozit vettük célba.
- Mozizni megyünk? - érdeklődtem.
- Igen, majd fizetem, hagyd csak.. - mondta.
- De nem fontos, hoztam pénzt..
- Em, ez egy fura nap lesz, pár óra és megtudod, mi a helyzet.
- Logan, mi ez a rejtélyeskedés? Semmit se értek.. - ráncoltam a homlokom.
Logan vett két jegyet a The Lightning Thief című filmre. Épp üdítőt vettünk, közbe vizsgálgattam a jegyeket.
- Oké, nem reklamálni akarok, meg köszi a jegyet tényleg, majd visszahívlak én is, de mért a két legszélső székre vettél jegyet? Vagy ezt sem árulod el, mert majd ezt is meglátom? - az utolsó mondatnál olyan fejet vágtam, mint amilyent Logan szokott, mikor ezt a mondatot mondja.
- Még mindig túl jól ismersz.. - mosolygott rám.
Odaadta a jegyet a srácnak, majd bementünk a moziterembe. A besorolás alatt lévő filmek bemutatója ment éppen. Amúgy is megakartam nézni ezt a filmet, csak nem találtam rá megfelelő alanyt, de most ott ült mellettem.
Elkezdődött a film, előttünk az egész sor üres volt, a tőlünk jobbra ülök és köztük is volt körülbelül hat-hét üres szék. Elég furán nézhettünk ki a moziterem totál sarkába.. dehát Logan tudta mi a helyzet, s reménykedtem benne, hogy hamarosan én is megtudom...
A film első képkockái a gyártók lógói voltak, viszont mikor megláttam a film főszereplőjének a képét s nevét rögtön megértettem mindent...

1.

Péntek délután fél 4 körül épp otthon ültem az asztalomnál, a szobámban és nyomkodtam újonnan kapott telefonom. A telefonkönyvemet böngésztem, mivel a kártyám a régi volt, így sok szám megmaradt, de azért jobbnak láttam szétszortírozni azokat. Egyre inkább görgettem a neveket, mikor megakadt a szemem egy néven. A szám fölé egy nevecske volt írva. Az Ő neve. Logan, díszelgett a név a telefonszám fölött. Eszembe jutott az az idő, amikor még egy iskolába jártunk, a London Elementary School nevű intézménybe. Azok a régi szép idők, mikor csak Emma és Logan volt. Csak mi ketten, kizártuk a külvilágot, s mikor minden egyes percünket együtt töltöttük. Legjobb barátok voltunk, talán többek is, de sose voltunk egy pár.
Logant utolsó ott töltött évemben ismertem meg, pont abban az évben, amikor végeztünk. Ott lebegett a kérdés a fejünk fölött, hogy mi lesz velünk az új iskolában? Nem egy helyre mentünk, nem is értem miért... Logan az Oxford-i középiskolába ment, míg én a London-iba. Tehát az utunk itt kettévált...
Logan neve fölött ott volt az anyukája száma s neve is, mint L- A. Lerman vagyis Logan- Anne Lerman. Remény tüze lobbant a szívemben, hogy esetleg Logan-nek még mindig az a száma, s hogy hátha el tudom érni, hogy legalább a hangját hallhassam. Megnyomtam a kis zöld gombot és tárcsáztam. Pár másodperc után egy női hang bemondta, hogy "A hívott szám pillanatnyilag nem kapcsolható..."
Nekem se kellett több, hogy elmenjen a kedvem mindentől, hisz egy röpke pillanatra elhitettem magammal, hogy újra minden a régi lehet.. fájdalom csapott mellkason, s reményt vártam...Hirtelen eltökéltségből megpróbáltam Anne-it felhívni, hátha rajta keresztül elérem Logant.
Ismét megnyomtam a zöld színű gombot. A feszültséget tapintani lehetett, vagy talán az a feszültség, nem is feszültség, hanem remény... A telefon kicsörgött. Hosszú percekig csak csörgött..egy kettő három négy öt hat - számoltam magamba - hét nyolc ki...
- Halló tessék? - szólt bele egy női hang.
- Öö, jó napot! Emma Stark vagyok ééés Anne Lerman-t keresem. - nyöszörögtem óvatosan a telefonba.
- Emma, te vagy az? Anne vagyok, jaj, de jó, hogy hívsz! A mindenit, ha Logan meghallja...várj, szólok is neki.. LOGAAAN! - kiabálás hallatszott, Logan valószínűleg a szobájában trónolt, gondoltam magamban.
- Tessék? - szólt egy ismerős hang távolról.
- Gyere telefon...
- Ki az? - kíváncsiskodott a hang tulajdonosa.
- Hááh, meglepetés. - nevetett Anne.
- Oké, két perc és megyek..
- Na mindjárt jön, és hogy vagy, mesélj? Nagyon hiányzol nekünk, de Logan-nek még jobban...
- Jól vagyok köszönöm, Ti is hiányoztok.. Elég fura volt Logan nélkül.. - kis kört írtam az asztalra az ujjammal.
- Itt is van ez a jó madár, szia, remélem találkozunk.. - meg se várta a választ már adta is oda a telefont.
- Igen? - szólt bele a selymes hang, melyet annyira megszoktam, s szerettem.
- Szia Log, Em vagyok. - nyögtem ki alig halhatóan.
- Emma, azta, uh. Ez tényleg meglepett, mi újság veled? Annyi minden történt, annyi mindent el szeretnék mesélni, annyi minden van és annyira hiányzol... - tette hozzá halkan a mondat utolsó részét.
- Te is nekem, mindennél jobban...- a végén elcsuklott a hangom. - De azért remélem jól vagy, meg minden.. - szólaltam meg pár másodperc után ismét, miután erőt gyűjtöttem, nehogy elsírjam magam.
- Persze, persze, de te mesélj, hogy vagy?
- Kerestelek a régi számodon..
- Jaa igen, elmesélem azt is, csak kicsit hosszú sztori és inkább felhívlak, ne menjen a pénzed...
- Ne izgulj az én pénzem miatt, az a fontos, hogy beszélünk.. és, ha nem baj, nem szeretném eljátszani a "hülye voltam, hogy nem hívtalak - de én se hívtalak - de nem a te hibád" féle kedves beszélgetést...
- Rendben, akkor ezen lépjünk át.. - nyögte ki. Logan általában egyet értett velem. - Huh, ömm, ott laksz még, ahol régen?
- Naná, egy tapodtat sem mozdultunk el onnan...
- Oké, és ráérsz valamikor? Esetleg összefuthatnánk.. - javasolta.
- Bármikor. Szabad vagyok, mint a madár.. - a szívem egyre vadabbul kalimpált, mintha önálló életet akarna élni, a testemen kívül.
- Jó, én egy kicsit kötőt vagyok, de megoldom.
- Ezt hogy érted? - kíváncsiskodtam.
- Majd megmutatom. Szóval akkor holnap esetleg lenne kedved.. - nem fejezte be a mondatot, hisz mindketten tudtuk, hogy mit akar mondani.
- Persze.. Mikor és hol? - tettem fel a kérdést.
- Majd még hívlak, a számod ugyanaz?
- Aha.. - felmerült bennem a kétely, hogy nem fog hívni és hoppon maradok.
- Rendben, most viszont mennem kell. Nagyon sajnálom, és tökre örülök, hogy hívtál.
- Én is. Szia.
- Szia. - majd letette a telefont. Még egy ideig a fülemhez tartottam a készüléket. Nem akartam elhinni, hogy körülbelül öt percen belül fordult egyet velem a világ.
Lehetséges, hogy visszatérnek a régi szép idők? Minden visszaáll a régi kerékvágásba és újra legjobb barátok leszünk? Vagy esetleg újra szétmegyünk, s nem lesz több "egymásra találás" egy szándékos telefonhívásból.