4.

A moziból kiérve, épp a lépcsőn mentünk lefele, mikor Logan gyors léptekre váltott, nem törődve senkivel és semmivel.

- Mi az? – kérdeztem, s közbe igyekeztem tartani a lépést.

- Ne nézz hátra, de azt hiszem, kiszúrták, hogy ki vagyok…

- Komoly? – csodálkoztam.

- Nem hiszem el, tönkre kellett tenni ezt a napot is.. – fintorgott.

Logan gyorsan kirohant a központ elé, átvágott a zebrán, ahol engem – mivel le voltam maradva jó két méterrel – majdnem elütött az autó. Majd ahogy épségben átértünk a zebrán, rögtön elindult a félig parkos, félig erdős területhez. Az egész környék magántulajdon volt. Egy parknak indult, de sokáig elhanyagolták, így megnőtt a növényzet. Aztán új tulaja lett a helynek, és visszavágták a fákat, bokrokat. Majd az egyik részét megcsinálták erdős területnek, s a másik felét pedig parknak.

Mi az erdős részt vettük irányba, gondolom Logan el akart rejtőzni.

- Ajj, basszus.. Sajnálom! – nézett rám nagy boci szemekkel.

- Semmi baj! – majd bemásztam egy bokor mögé, Logan mellé. – Jesszus, ez most komoly, hogy egy bokor mögött bujkálunk?? – nevettem.

- Úgy tűnik igen!

S ekkor megláttam a menekülésünk okát. Három lány futott be a parkba, két szőke és egy barna hajú. Az egyik szőkének kék szeme volt, a másik szőkének s a barna hajú lánynak ugyanolyan barna szeme volt.

Fürge tekintettel fürkészték az egész területet, vajon hova tűnhetett el újdonsült pasi-ideáljuk. Hosszú percekig futkorásztak össze-vissza, hátha ráakadnak Logan-re. Aztán egy idő után feladták, s elmentek, mi pedig végre kimászhattunk a bokor mögül. Amilyen ügyes voltam, beleakadt a lábam egy gyökérbe és elestem. A nevetéstől nem bírtam kitépkedni a beszorult végtagom, s Logan ismét jót mulatott a bénázásomon.

★★★

Egy hét is eltelt, mióta Logan-el másfél év után újra találkoztam, s a mai napig élénken éltek bennem annak a napnak az emlékei. Mikor a moziba megtudtam, hogy szerepel egy filmben, mikor a lányok elől a bokorba bújtunk, mikor leestem a moziszékből, s mikor beakadt a lábam…

Logan azóta mindennap telefonált, s amikor épp nem a magántanárt várta, amennyire tudtuk, együtt töltöttük az időnket. Kedden, szerdán és csütörtökön Logan-hez magántanár ment. A hét többi napja számára szabad volt. Kicsit irigyeltem is, hogy míg én egy héten öt napig koptatom a padot, addig neki három napig tart minden, ráadásul a saját szobájában.

A szokásos keddi iskolagyűlésen kihirdették, iskolai programként a korcsolyázást.

- El kell mennem! – gondoltam magamban izgatottan, hisz karácsonyra kaptam egy új korit és még nem volt alkalmam kipróbálni.
Rávettem pár osztálytársamat, hogy jöjjenek velem. Beszerveztem azt a 3 embert, akit tényleg kedveltem az osztályomból.

Hétfő délután 1-től 3-ig volt a program. A végzős évfolyam kivételével minden évfolyamról jöttek.

Diana, Katie, Sarah és én külön kis csoportba váltunk a többiektől. Mivel Katie elég bizonytalan volt, így szinte egész végig a korlát mellett állt. Sarah-val hülyéskedtünk egész végig, jó párszor majdnem fellöktük egymást.

Szerettem ezt a sportot, a jégen mindig megszállt az ihlet. Ott tényleg elfelejtettem minden gondom – bajom, s tiszta fejjel tudtam gondolkozni. Ha megtehettem volna, vettem volna egy saját jégcsarnokot.

Az egyik évfolyamtársam – Alex is elég ingatag volt a jégen, jó párszor el is taknyolt, én persze jót mulattam szegényen.

Épp az utolsó köreimet róttam, mikor a jégpálya szélén egy kapucnis alakot véltem felfedezni, aki a korlátot támasztotta. Amint a pálya azon részéhez közelítettem, amelyiken az idegen állt, egyre inkább kirajzolódott az alakja. Egyre inkább bámultam, mikor rájöttem, hogy Logan az.

- Szia, hát te? – csúsztam oda a korláthoz csodálkozva.

- Szia! Igen, én is örülök, hogy látlak. - grimaszolt, majd elmosolyodott. – Tudod, csak erre jártam, aztán gondoltam, felnézzek, hátha van valami újdonság…

- Oké, bocsi.. Csak meglepődtem.. – nyögtem ki.

- Meddig maradsz?

- Szerintem már megyek, egy óta kint vagyunk.. Megvársz?

- Ha nem gond. – mondta. Majd elindultam megkeresni a többieket, hogy elköszönjek, s később lelépjek.

Amint összeszedtem a cuccomat, és elköszöntem mindenkitől, az öltözőt vettem irányba.

Az egész jégpálya körül 2 sátor szerű pihenőhely volt kialakítva, s az egyikből külön út vezetett az öltözőhöz.

A sátorból kilépve rögtön Logan-be botlottam, akivel egy magas voltam, korcsolyával a lábamon.

- A korcsolya csodákra képes.. – húzta ki magát mellettem Logan.

- Na, jól van, várj csak, míg leveszem!

- Félnem kéne? – kacagott.

- Phuu, de gonosz vagy ma!

Az öltözőhöz érve Logant megelőzve nyitottam ki az ajtót, s mentem be. Az legközelebbi padra leraktam a cuccaim, majd végre én is lehuppantam. A korcsolyát levéve, megkönnyülve éreztem magam, szinte a föld felett lebegtem. Jó ideig rendezgettem a korcsolyámat, magam sem értem, mit tudtam annyit szöszmötölni vele.

- Sétálunk még egyet? – kérdezte Log, miközben végre a kabátomat vettem.
Nem válaszoltam, csupán bólintottam.

Miután mindennel kész voltam, s mindenem a helyén volt, elindultunk.

A jégpálya mellett volt egy park, mi nem mentünk be, hanem köröztünk körülötte. Hosszú percekig néma csöndbe lépkedtünk egymás mellett, tartva a tisztes távolságot.

- Mi újság veled?

- Lefárasztottak kicsit, de azért használható állapotba vagyok, azt hiszem. Veled? – kérdeztem, s elnevettem magam, ismertem Logant. – Na, nem úgy, ahogy te gondolod..

- Semmi rosszat nem gondoltam! – nevetett.

Majd megcsörrent a telefonja, hihetetlen gyorsasággal kapta ki a zsebéből, s vette fel.

- Halló? … Áh, szia! … Most nem érek rá, Emmával vagyok.. … Oké, oké. … Szia! – ezzel letette.

- Bocsi, csak Alexandra volt, a csaj a filmből. – tette hozzá, mikor rájött, hogy nem ismerős a neve.

- Oh, értem.

Logan mély levegőt vett. Éreztem, hogy valami nincs rendben.

- Valami baj van?

- A csaj rám van akadva, pedig már mondtam neki, hogy nem akarok tőle semmit…

- Hogyhogy?

- Szép, okos, pénze is van.. de nem csak ez számít, tudod jól.. – oké itt egyetértettem vele. – folyton hívogat ide-oda, de nem veszi a lapot, hogy nekem nem kell... legalábbis nem Ő...
Egy ideig homlok ráncolva mentem mellette. Hosszú percekbe beletelt mire ismét megszólalt.

- Em, mi van velünk? – kérdezte alig hangosabban a suttogásnál.

- Nem tudom... talán jobb lenne, ha nem lenne semmi és maradnánk úgy, ahogy vagyunk...

- Miért? – nézett mélyen a szemembe.

- Logan, gondolj bele, hány csaj fog letámadni, hogy hagyjalak békén? Szerinted hány féle képen vágják a képembe, hogy járunk?? Vagy az fogom megkapni, hogy hagyjalak békén, mert megtalálnak, vagy azt, hogy nehogy összemerjem törni a szíved, vagy éppenséggel, hogy nehogy meg merjelek csalni, meg ilyesmi... és nehogy azt hidd, hogy csak úgy elfogadnak majd... meg neked sem én kellek, találsz nálam ezerszer jobbat... – mély lélegzésbe kezdtem, inkább ugrottam volna le a Big Ben-ről, minthogy visszautasítsam Logant.

- Emma, biztos vagy benne? Meg tudjuk oldani..

- Logan, nem vagyok benne biztos, ennél jobban semmire sem vágyom, de nem lenne jó...

- Senkinek nem kell tudnia róla.. különben is, most is itt vagyok veled és senki se tudja, hogy kicsoda is vagyok valójában... – mondta kitartóan, nem tudtam vele vitatkozni. Igaza volt, tudtam, nagyon is jól. – Emma, ha bármi veszélyeztet, rögtön megoldjuk... hidd el!

- És mi lesz utána? Ha vége, befejezzük? Megbeszéljük, hogy jó, barátok maradunk.. aztán rám se köszönsz, ha találkozunk.. és ne mondd, hogy nem így lesz, mindig mindenkinél így van. Nem akarlak elveszíteni...- magyaráztam, inkább az elvesztésétől féltem, mint sem a rajongóktól.

- Akkor ne nevezzük járásnak, inkább csak egy új résznek az életünkben.. ha nem megy tovább, akkor nem szakítunk, hanem befejezzük azt a részt.. és utána tovább megy minden a régi kerékvágásba.. – magyarázta. Ez ésszerűen hangzott.

Logan hagyott pár percnyi gondolkodási időt. Igaza volt, senkinek sem kellett tudnia rólunk, és, ha mégsem olyan semmi, abba hagyjuk.

- Na? – nézett rám bizakodóan.
Nem válaszoltam, pusztán csak rá néztem, s önkéntelenül is elmosolyodtam.

Logan arcára széles mosoly ült, széttárta karjait, s várt rám. Nekem sem kellett több, megindultam felé, másodperceken belül testünk egyé forrt össze hosszú ideig.

- Nem lesz semmi baj, megígérem.. – súgta bele Log a hajamba.

A zsebembe megszólalt a telefonom, nem volt semmi kedvem felvenni, Logan teljesen rabul ejtett.
A készülék egyre csak csörgött, s csörgött. Sehogy sem akarta abbahagyni. Ahogy tudtam kiszabadultam Logan öleléséből, majd hihetetlen gyorsasággal kaptam elő a zsebemből az idegesítő vackot. Meg se néztem ki az csak felvettem.
- Halló? – szóltam bele kissé ingerülten.

- Szia Em, én vagyok az. – köszönt bele Mitchel.
- Szia, mi újság?
- Nemrég bevitték Rose-t a kórházba...

- Hogy mi?
- Most hívtak. – próbált nyugodt maradni, de hallottam a hangján, hogy ez az eset nála is kicsapta a biztosítékot. – Mennem kell, majd még beszélünk.
- Oké...
- Szia! - köszönt el, meg se várta a választ, le is rakta.

Mitchel-el kiskorunk óta ismertük egymást, hisz egymás mellett laktunk, mindig is barátok voltunk, de legjobb barátom csak azután lett, hogy Logan-el „szétváltunk”. Teljesen átvette Log helyét, kivéve, hogy még mindig Logan volt az első helyen.

Mitch szülei meghaltak autóbalesetben 5 éve, s mivel Rose néni volt az egyetlen élő rokona, nála lakott.
A boldogságom sec-perc alatt elszállt, s megfeledkeztem Logan-ről, sőt még magamról is, hisz Mitch bajban volt.

- Emma jól vagy? Kicsit sápadtnak tűnsz...- rántott vissza Log.
- Mitch... Rose néni... kórházba került... – dadogtam.
- Ki? – érdeklődött.
- Mitchel, a szomszédsrác a régi házból, és a nagynénje kórházba került...

- Haza mész? - érdeklődött Log.

- Nem akarok, de lassan kéne..

- Haza kísérlek, ha nem baj!

- De, hogy merészelsz? Ejj ezek a mai fiatalok milyen szemtelenek.. – nevetgéltem.

- Bezzeg a te idődben, mi?

- Na igen, azok a régi, szép idők.. – fintorodtam el.

3.

Az első képkockákon a film különböző gyártóinak a lógói szerepeltek. Majd elkezdődött az első jelenet, ami lefolyása közben kiírták a szereplők neveit. Én már e jelenet legelején lesokkolódtam, hisz nem akárki szerepelt a filmben. Nem valami híres Hollywood-i sztár, nem a legújabb divatot reklámozó kigyúrt színész, s nem is egy tapasztalt öreg róka, aki csak nyugdíjat gyűjteni akart a film kasszasikerével.. Hanem az a tizenhét éves fiú, aki mellettem foglalt helyett.

S megjelent az első név, ami az övé volt. Logan Lerman, díszelgett a név a mozivásznon.

Nem tudtam mit gondoljak, mit érezzek, hirtelen minden gondolat, s érzés kiszállt belőlem. Üres voltam…

Logan csak nézett rám, háttal a vászonnak, arccal felém fordulva ült.

- Na ne, ez most valami vicc? – kínos nevetést hallattam – Oké, ne válaszolj, tuti, hogy ez komoly.. – hitetlenkedtem - jesszusom, te tényleg..

- Igen, tehát ez az amiért megvan kötve a kezem.. Nem olyan egyszerű így – itt a mozivászon felé mutatott – bárhova menni…

- Te vagy a főszereplője a filmnek és hogy, vagy mi? – hebegtem össze-vissza. Általánosba is Logan gyakran volt benne különböző színdarabokba, meg járt külön drámaszakkörre is..

- Anyám nézegette a válogatásokat.. aztán megtalálta ezt, én nem akartam, mert nem vagyok elég jó.. de hát tudod milyen makacs anyám, aztán egyik nap beállított, hogy menjek el vele valahova. Pontosan nem mondta hova, csak annyit, hogy kísérjem el.. Nekem se volt jobb dolgom, így elkísértem, aztán mikor már ott voltunk nyögte ki, hogy ez egy meghallgatás és, hogy jelentkezett az én nevembe.. mondhatom nagyon örültem neki. Aztán meghallgattak, kiválasztottak és hopp, ott vagyok. – mutatott filmbeli magára. Az egész monológját mosolyogva mondta el. A film fénye nem volt elég ahhoz, hogy kivegyem, mit mutat az arca.

- Log, ez baromi jó. Tényleg nagyon jó vagy, ezt az is bizonyítja, hogy szerepeltél a filmben.. – itt fejemmel a vászon felé böktem.

- De azért nem szeretném, ha a film bármin is változtatna, én még mindig ugyanaz a régi Logan vagyok…

- Figyelj, ha arra gondolsz, hogy mostantól rajtad fogok csüngeni és kihasználni, mert van pénzed, hírneved meg ilyesmi, nem kell félned.. max. az ellenségemmel.. - nevettem el magam ördögien.

- Tudod mi a legrosszabb az egészben? Hogy mindenki csak azért haverkodik velem, mert van pénzem meg, hogy „huu, Logan Lerman legjobb haverja vagyok” és már azt hiszik, hogy Ők is rögtön híresek..

- Utálom az ilyet.. – ráncoltam a homlokom.

Majd átadtam magam a filmnek. Tényleg nagyon jó a srác. Tehetséges volt, ezt mindenki megmondta..

Nem is figyeltem a film történetére, Logan még a vásznon is teljesen lekötött.

Elöntött egy érzés, mintha minden olyan lett volna, mint régen..

S ekkor rá néztem, kíváncsi voltam az arcára. Tekintettem az arcát pásztázta, miközben nézte a mozivásznat. Nem hittem a szememnek, hogy tényleg ott ül mellettem.

Pár perc után észrevette, hogy Őt nézzem, s a tekintettét rám szegezte.

- Szükségem van valakire, aki nem ilyen.. – suttogta.

- Itt vagyok én.. De nem szeretném azt, hogy én beleélem magam, hogy minden ugyanolyan lesz, mint akkor régen, majd elfelejtesz vagy esetleg hetente egyszer rám telefonálsz.. – jött ki belőlem. – Mert igen is, szerettem azokat az időket, bármennyire is kretén voltam..

- Azok volt a legjobb része az életemnek.. – mosolygott rám csábos mosolyával.

- Tehát El-Em? – kérdeztem tőle csibészes mosollyal. Az El-Em a Logan – Emma kezdőbetűi voltak, ami egy régi közös ötletünk volt.

Log nevetve bólintott.

A film teljes egészében kifogástalan volt számomra. Az egyik résznél, a pokolba menő úton az AC DC Highway the Hell című száma csendült fel. Háromnegyed résznél pedig Kesha és Lady Gaga zenéje is helyett kapott. A zeneválasztás tökéletesen meg volt oldva. A nagy vásznon a frenetikus számok alatt megjelent Logan szemet kápráztató és piszkosul édes mosolya. Szinte a cipőmbe olvadtam, mint mindig, mikor megajándékozott vele.

- Még mindig édes a mosolyod.. – nevettem zavartságomban.

- Ez nem igaz... – húzta száját félmosolyra.

- Jaj már… - ráncoltam a homlokom és bevágtam a durcit.

Hosszú percekig duzzogtam, mire Logan hajlandó volt hozzám szólni.

- Na most megsértődött, Miss Duzzogi? – nevetett.

- Haha, nagyon vicces..

- Tehát megsértődtél..

- Még szép, örülök, hogy jobban tudod milyen a mosolyod.. – valahol tudtam, nincs igazam, hisz a saját mosolyáról csak tudja az ember, hogy milyen. Viszont abban biztos voltam, hogy én milyennek tartottam.

- Most komolyan mondod, hogy egy mosoly miatt bedurciztál?

- Igen.. – tettem keresztbe a karom, mint egy ötéves kislány, aki nem kap cukorkát.

- Szörnyű vagy!

- Én is szeretlek, tudod! – fintorogtam, majd kissé elfordultam tőle.

Hosszú percekig így ültünk, némán. Logan csak arra várt, hogy megtörjem a csöndet.

- Oké, én édesnek tartom a mosolyod.. ha tetszik neked, ha nem.. – fordultam felé, félig lecsúszva a székről.

- Tudtam, hogy nem bírod sokáig.. – nevetett cudarul.

- De gonosz vagy! – vágtam vállba.

- Még ütögetsz is? – vonta fel a szemöldökét.

- Kérsz még egyet? – fintorogtam rá.

- Lehet mást is kérni?

- Mit? – kérdeztem mit sem sejtően.

Nem felelt semmit, csupán felém hajolt. Arca egyre közelebb volt az enyémhez. Végül a lehelete édes illatát az orromban, s lélegzete melegét az arcomon éreztem.

Majd megcsókolt, mire én visszacsókoltam. Tudtam, nem szabadott volna, hisz másfél évig nem találkoztunk, s nem is beszéltünk. Viszont vágyakoztam rá, a vele eltöltött idő mesébe illő része volt az életemnek. Hibát követtem el, mikor visszacsókoltam, de nagy volt a vágy, és a kísértés. Hosszan, s édesen csókolt.

Majd egy óriási robajra pattantunk szét, és én abban a pillanatban kis sikollyal és némi ügyeskedéssel leestem a székről, s Logan kedvesen kiröhögött. A hangos ricsaj oka, nem más volt, mint a film egyik jelenetének effektje. Miután meggyőzöttem, hogy nincs veszély, kínos nevetésbe kezdtem. Magamban viszont a képzeletbeli falba vertem a fejem.